500 Milhas Granja Viana
motorsportal 2009.12.06. 23:55
Felipe Massa csapata nyerte a Granja Viana 500 mérföldes gokartversenyt, amelyet hétvégén rendeztek Sao Paulóban. A brazil pilóta csapatát honfitársai, Lucas Di Grassi és Julio Campos erősítették, akik 10:58:17.642 óra alatt teljesítették a távot.
"Ez egy megérdemelt győzelem volt, mert a rajt után is mi vezettünk. Jó csaptunk volt, és szép tempót diktáltunk. Szeretnék köszönetet mondani a csapatunk menedzserének, Renato Marliának, és a társaimnak. Remekül mentek, és senki sem hibázott." - jelentette ki Massa, aki újszülött kisfiának ajánlotta a győzelmet.
"Nem terveztem semmiféle akciót, mert ha az ilyeneket előre eltervezzük, akkor általában balul sülnek el. A verseny végén azonban már őrá gondoltam, és arra, hogy hogyan tudnám kifejezni a szeretetemet. Ezt a diadalt a kicsi fiamnak ajánlom." - tette hozzá Massa.
A második helyen Ricardo Zonta csapata ért célba, a harmadik helyet Rubens Barrichello és csapattársai szerezték meg.
Massa számára sokat jelent a siker a hungaroringi balesete után. "A baleset után a tévében néztem a versenyeket, és a visszatérésről álmodoztam. Véget ért a felépülési időszak, miután Florianopolisban megnyertem a második versenyt, és ezt a gokart mérkőzést is. A legszebb az egészben, hogy ez egy kemény és küzdelmes verseny."
Video 1 Podium Gallery
Granja Viana 500 mérföldes verseny - az első tíz sorrendje
1. - Felipe Massa, Lucas Di Grassi, Julio Campos
2. - Leonardo Nienkotter, Ricardo Zonta, André Nicastro, Francesco Ventre, Eduardo Dieter, Guilherme Silva
3. - Rubens Barrichello, Tony Kanaan, Felipe Giaffone, Renato Russo, Osvaldo Negri
4. - Nelsinho Stanisci, Jefferson Muccio, Sebe Malucelli, Alan Siedell, Allan Syrthes, Victor Calman, Arthur Guilherme
5. - Onassis de Souza, Denis Dirani, Sergio Jimenez, Andre Matinha
6. - Vinicius de Souza, André Matinha, Fábio Orsolon
7. - Luiz Cordeiro Filho, Yan Cunha, Igor Veras
8. - Rodrigo Stephani, Yuri Alves, Fernando Carvalho, Joel Mendes Jr.
9. - Marcelo Monteiro, Marcelo Oliveira, Henrique Lambert, Jelson Teixeira
10. - Felipes Apezzatto, Felipe Lapenna, Galid Osman, Victor Guerin, Dudu Massa
|