Financiális nehézségek a Hondánál
Formula.hu 2008.12.04. 21:02
A Honda 32 százalékkal kevesebb személygépkocsit értékesített az Egyesült Államokban, mint egy esztendővel korábban.
A globális gazdasági válság keményen érinti a japán konszernt. Takeo Fukui igazgató elmondta, hogy elkerülhetetlenek az elbocsátások, és nem számít jelentős javulásra az elkövetkezendő időszakban sem.
Azt követően, hogy a Honda bejelentette, hogy Shuhei Nakamoto a Honda Racing Corporation részlegen folytatja tevékenységét, és lemondták a hagyományőrző sajtóvacsorát, brit lapok arról számoltak be, hogy a Formula-1-es szereplés is bizonytalanná vált.
A Bernie Ecclestone-nal kötött megállapodás értelmében erre legkorábban 2012-ben kerülhet sor - amennyiben nem tudnak korábban kilépni a szerződésből.
|