Petrov győzött Valenciában
Formula.hu 2008.10.14. 19:47
2007.09.29. GP2-es pályafutása során első futamgyőzelmét aratta a Campos Grand Prix orosz pilótája, Vitaly Petrov.
A 45 körös valenciai főversenyen a Campos istálló két pilótája szerepelt a legeredményesebben, hiszen a dobogó második fokára Petrov csapattársa, Giorgio Pantano állhatott fel. A harmadik legjobb pilótának kijáró díjat pedig ezúttal a pole pozícióból elrajtolt DAMS alakulat versenyzője, Kazuki Nakajima vehette át.
A bajnokság végkimenetelét tekintve a hétvégi futamok kulcsfontosságú szereppel bírnak, hiszen a pontverseny első két helyén álló Timo Glock és Lucas di Grassi között a szombati főverseny előtt mindössze két pontnyi volt a különbség. A futam során az iSport német pilótája volt eredményesebb, aki a pontszerzést jelentő hetedik pozícióban fejezte be a futamot, míg legnagyobb riválisa, Di Grassi nem tudott eljutni a kockás zászlóig. Ennek megfelelően tehát a vasárnapi futam még mindig sorsdöntő lehet a bajnoki trófeajövendőbeli tulajdonosát illetően, hiszen a két pilóta közötti pontkülönbség a szombati befutót követően mindössze négy pontra gyarapodott.
A verseny megkezdése előtti esőzés következtében a pilóták vizes aszfalton kezdhették meg a futamot, de néhányan a már-már felszáradni látszó pálya látták slick gumikkal rajtoltak el. Mint végül kiderült, azok taktikáztak jól, akik a sima felületű abroncsokkal vágtak neki a versenynek, mint például az első három helyen leintett Petrov, Pantano és Nakajima trió.
A piros lámpák kialvását követően Petrov remekül rajtolt, hiszen a nyolcadik pozícióból előre küzdötte magát egészen a második helyig. Di Grassi számára már kevésbé sikerült a rajtrácsról történő elrugaszkodás, miután Nicolas Lapierre-rel szemben folytatott küzdelme során kikényszerült a pályát szegélyező kavicságyba, ahonnan végül vissza tudott még jönni.
Néhány körrel később azonban megnyíltak az ég csatornái, és az eső újból elkezdett esni, amelynek elsősorban az ART Grand Prix brazilja látta a kárát. Di Grassi ugyanis a vizes aszfalton megcsúszott, és végül a kavicságyban ragadt versenygépével.
Vitaly Petrov a pálya második kanyarjában szánta el magát az előzésre, és egy szép manőver következtében maga mögé utasítva Kazuki Nakajimát, átvette a vezető szerepet. A másik Campos versenygéppel autózó Giorgio Pantano is keményen küzdött, hogy előrébb verekedje magát a mezőnyben. Eközben Hirate is keményen nyomta a gázpedált, de igyekezetének eredményeképpen a hatos kanyarívben Nakajima elleni előzési kísérlete balul sült el, és végül a Di Grassihoz hasonlóan az ő versenye is a kavicságyban ért véget.
Az eső ellenére azok a versenyzők, akik a vizes aszfaltra tervezett gumikkal indultak, túl sok időt veszítettek a futam első részében. Ezen pilóták között volt a bajnoki címversenyben jelenleg első helyen álló Timo Glock is, aki a biztonságra törekedve inkább a barázdált felületű papucsokkal kezdte meg a futamot.
Az Arden International színeiben pályára lépő Bruno Senna sem járt szerencsével, hiszen a verseny 23-dik körében kiesett.
Pantano keményen üldözte az előtte autózó csapattársát, Vitaly Petrovot, de boxkiállásukat követően az olasz versenyző autójának hátsó gumiabroncsai a futam végére sokkal jobban elhasználódtak.
A negyedik helyen a Racing Engineeringet képviselő Marcos Martinez ért célba, megelőzve ezzel a Durango színeiben hazai közönség előtt pályára lépő Borja Garciát.
Pontszerző helyen fejezte be a szombati futamot továbbá Andy Soucek (6. hely), Timo Glock (7. hely) és a Racing Engineering spanyol pilótája, Javier Villa (8. hely).
A valenciai sprintfutamra vasárnap helyi idő szerint 12:00-kor kerül majd sor, ahol végérvényesen eldől majd a 2007-es bajnoki cím sorsa.
GP2 - Versenyhétvége - 11. forduló Spanyol Nagydíj - 1. verseny - 2007.09.29.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
1. |
Vitaly Petrov |
Campos Grand Prix |
1ó05:20.497 |
2. |
Giorgio Pantano |
Campos Grand Prix |
+2.495 |
3. |
Kazuki Nakajima |
DAMS |
+2.541 |
4. |
Marcos Martinez |
Racing Engineering |
+51.658 |
5. |
Borja Garcia |
Durango |
+1:20.832 |
6. |
Andy Soucek |
DPR |
+1 kör |
7. |
Timo Glock |
iSport International |
+1 kör |
8. |
Javier Villa |
Racing Engineering |
+1 kör |
9. |
Mikhail Aleshin |
ART Grand Prix |
+1 kör |
10. |
Filipe Albuquerque |
Arden International |
+1 kör |
11. |
Ho-Pin Tung |
BCN Competicion |
+1 kör |
12. |
Andreas Zuber |
iSport International |
+1 kör |
13. |
Jason Tahinci |
FMS International |
+1 kör |
14. |
Marcus Niemela |
BCN Competicion |
+1 kör |
15. |
Alexandre Negrao |
Minardi Piquet Sports |
+1 kör |
16. |
Mike Conway |
Super Nova International |
+2 kör |
17. |
Karun Chandhok |
Durango |
+2 kör |
18. |
Luca Filippi |
Super Nova International |
+5 kör |
Kiestek:
Versenyző |
Csapat |
Kör |
Bruno Senna |
Arden International |
23. kör |
Sergio Hernandez |
Trident Racing |
16. kör |
Adam Carroll |
FMS International |
8. kör |
Kohei Hirate |
Trident Racing |
7. kör |
Lucas di Grassi |
ART Grand Prix |
5. kör |
Roldan Rodriguez |
Minardi Piquet Sports |
4. kör |
Christian Bakkerud |
DPR |
3. kör |
Nicolas Lapierre |
DAMS |
0. kör |
Leggyorsabb kör: Karun Chandhok (Durango), 1:22.336
|