Di Grassi rámenősebb lesz
Formula.hu 2008.10.14. 19:45
Lucas di Grassi az elmúlt hétvégén megrendezett Belga Nagydíjat követően tett nyilatkozatában elmondta, hogy a szezonzáró futamon félreteszi majd az óvatoskodó, kivárásos vezetési stílusát, és sokkal rámenősebben fog majd viselkedni a pályán.
Az ART Grand Prix brazil versenyzője jelenleg két ponttal lemaradva Timo Glock mögött a második helyen áll a bajnoki pontversenyben, így igencsak nagy esélyekkel indulhat majd a legjobbnak kijáró cím elnyeréséért az idény utolsó futamán Valenciában.
„Az utolsó versenyünkre készülünk, ahol már nem szabad egyáltalán hibáznunk, de természetesen mindvégig a határon kell majd autózni." - nyilatkozta elszántan Di Grassi.
„Az elmúlt néhány futamon, egészen pontosan Törökország óta nagyon sokat küzdöttem a pályán, aminek eredményeképpen most mindössze két ponttal vagyok csak lemaradva Timotól. A tervem pedig egyértelműen az, hogy a lehető legkeményebbe nyomjam majd a gázpedált." - folytatta az ART brazil pilótája.
A tabella első helyén álló Glock az év során több alkalommal is hangot adott azon véleményének, hogy a bajnoki cím megnyeréséért Di Grassi és közte kialakult meglehetősen kiélezett verseny hátterében azok a futamok állnak, amikor Fortuna elpártolt mellőle. Ezzel szemben viszont Di Grassi azt mondja, hogy a pályán időlegesen kialakult nehéz pillanatokból, és a technikai problémákból mindketten egyaránt kivették a részüket, vagyis ebből a szempontból egyikük sem volt könnyebb helyzetben.
Mint ismeretes az ART versenyzője a monzai főversenyen autójának mechanikai meghibásodása miatt esett el jó néhány ponttól, de a legutóbbi belga versenyhétvégén sikerült hátrányát jelentősen lefaragnia, amikor Glock a főversenyt nem tudta befejezni, az azt követő sprintfutamon pedig rajthoz sem tudott állni a felvezető körben történt ütközése miatt.
„Timo nagyszerű versenyző, aki a mezőny egyik leggyorsabb pilótája. Remek érzés vele küzdeni a versenypályán. Jó néhány futamon mindketten balszerencsések voltunk, így véleményem szerint egyenlő esélyeink vannak a bajnoki cím megszerzéséért folytatott harcban. Bízom benne, hogy az utolsó futamon is jó küzdelem alakul majd ki." - tette hozzá bizakodva Lucas di Grassi.
|