Glock nyerte a monzai sprintfutamot
Formula.hu 2008.10.14. 19:40
2007.09.09. A szombati naphoz hasonlóan a monzai sprintfutamon is napos idő fogadta a versenyzőket.
A rendkívül izgalmasra sikeredett főversenyt követően, amelyet a hazai közönség előtt pályára lépő Giorgio Pantano nyert meg, a szabályok értemében az olasz pilóta most a nyolcadik helyről kezdhette meg a 21 körös versenyt. A pole pozícióból pedig a Trident Racing újonc versenyzője, Ricardo Risatti rajtolhatott a piros lámpák kialvását követően.
A szokásos felvezető kör után a pilóták felsorakoztak a rajtrácsra, majd pedig a szabad jelzést követően útjára indult a mezőny. A tegnapi nappal ellentétben a vasárnapi verseny gond nélkül vette kezdetét, hiszen a célegyenes végi kanyarkombinációban - ahová igen nagy sebességgel érkeznek meg a pilóták - nem történt komolyabb ütközés.
Az első komolyabb lassító teljesítését követően az élről indult Risatti meg tudta őrízni vezető helyét, míg a nyolcadik helyről elrajtoló Giorgio Pantano felküzdötte magát a negyedik pozícióra. A GP2-es futamoktól már megszokhattuk, hogy a rajtot követően látványos helyezkedésekbe, tülekedésekbe mennek bele a mezőny fiatal pilótái, és ez most sem volt másképpen. A mezőny elején Risatti, Senna, Buemi, Pantano és Glock haladt.
A második körben máris megtörtént az első koccanás, amely Negrao és Martinez között bontakozott ki a Parabolica kanyar kijáratához közeledve. A brazil fiú nekikoccant hátulról Martinez autójának, aki az incidenst követően kicsúszott a kavicságyba. Ezzel szemben Negrao még tovább tudott menni sérült autójával, és behajtott a boxba. Martinez számára nem alakult igazán jól a monzai versenyhétvége, hiszen a vasárnapi ütközése mellett a szombati főversenyen pedig a sebességváltó meghibásodása miatt nem tudott elrajtolni.
Egy körrel később Giorgio Pantano újabb előzést mutatott be, és Bruno Senna elé kerülve feljött a második pozícióba.
A Campos Grand Prix olasz fenegyereke azonban nem akart megelégedni a második hellyel, és a futam harmadik körében már az élen álló Risattit támadta. A célegyenes végén lévő lassítót szemelte ki előzésének helyszínéül, de meglehetősen rossz ütemben érkezett oda. Risattit a belső íven próbálta volna kifékezni, de ehelyett ellenfele szabályosan lezárta előtte az utat és így Pantano a kerékvetőn áthajtva megpördült autójával. Az olasz versenyző autója nem sérült meg, de jó néhány pozíciót hátrébb került a mezőnyben.
Öt körrel a futam rajtját követően az első három helyen Risatti, Senna és Glock vezette a mezőnyt, míg a bajnoki címért folytatott harcban a második helyen álló Lucas di Grassi a hatodik pozícióból próbált minél előrébb kerülni.
Nem sokkal ezt követően az iSport német versenyzője újabb előzésre szánta el magát. Glock a Parabolica kanyarban maga mögé utasította Bruno Sennát, és ezzel feljött a második helyre. Eközben viszont az ART Grand Prix színeiben pályára lépő Di Grassi is igencsak igyekezett, aki már az ötödik helyen folytatta a futamot.
A verseny nyolcadik körében Timo Glock újabb sikeres előzési manővert mutatott be az első kanyarban, amelynek ezúttal Ricardo Risatti látta a kárát. Az addig vezető helyen autózó pilóta ugyanis egy szempillantás alatt Glock autója mögé került, és ezzel az iSport pilótája át is vette a vezetést. Az olasz versenyzőt még két riválisának is sikerült megelőzni, amelyet követően Filippi és Senna feljöttek a második és a harmadik helyre.
A verseny felénél Di Grassi és Risatti között alakult ki újabb csata, de ezúttal is Risatti húzta a rövidebbet. A célegyenes végén ugyanis nem tudott megfelelő ponton lefékezni az olasz fiú, aki egy hirtelen kormánymozdulattal - mentve a menthetőt - a bukótérbe terelte autóját. Risatti autója azonban megsérült, és miután a boxban nem tudták azt megfelelően helyreállítani, a verseny feladására kényszerült.
Az ötödik és a hatodik helyen haladó Sebastian Buemi és Giorgio Pantano között is ádáz csata bontakozott ki, amelynek érdekességeként mindkét pilóta szinte azonos köridőket produkált. Pantano az egyik lassítónál elmérte a féktávot, és Buemi mögül kitörve áthajtott a bukótéren. A Campos pilótája azonban nem úszta meg sértetlenül a dolgot, hiszen autójának első légterelő szárnya félig leszakadt állapotban lógott. Az incidens következtében Pantano autója már nem volt teljes értékű, hiszen a kanyarokban nem hatott rá megfelelő mértékű leszorító erő. Ennek ellenére azonban a pilóta és csapata úgy döntött, hogy a hátralévő négy kört megpróbálja így teljesíteni. A kissé merésznek bizonyult vállalkozás azonban némileg eredményre vezetett, hiszen Pantano még így is pontszerző helyen tudott végezni szárnyaszegett autójával.
A látványos előzésekkel tarkított futamot végül Timo Glock fejezte be az első helyen, tovább növelve ezzel előnyét a bajnoki pontversenyben. A dobogó második és harmadik fokára pedig Luca Filippi és a brazil Bruno Senna állhatott fel. Pontszerző helyen ért célba továbbá Lucas di Grassi (4. hely), Andreas Zuber (5. hely) és Giorgio Pantano (6. hely).
GP2 - Versenyhétvége - 9. forduló Olasz Nagydíj - 2. verseny - 2007.09.09.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
1. |
Timo Glock |
iSport International |
32:32.346 |
2. |
Luca Filippi |
Super Nova International |
+1.814 |
3. |
Bruno Senna |
Arden International |
+8.470 |
4. |
Lucas di Grassi |
ART Grand Prix |
+12.554 |
5. |
Andreas Zuber |
iSport International |
+19.240 |
6. |
Giorgio Pantano |
Campos Grand Prix |
+21.473 |
7. |
Karun Chandhok |
Durango |
+21.642 |
8. |
Andy Soucek |
DPR |
+22.853 |
9. |
Roldan Rodriguez |
Minardi Piquet Sports |
+25.648 |
10. |
Mike Conway |
Super Nova International |
+25.739 |
11. |
Kohei Hirate |
Trident Racing |
+26.309 |
12. |
Markus Niemela |
BCN Competicion |
+33.507 |
13. |
Vitaly Petrov |
Campos Grand Prix |
+39.292 |
14. |
Olivier Pla |
DPR |
+41.350 |
15. |
Sebastien Buemi |
ART Grand Prix |
+42.306 |
16. |
Adam Carroll |
FMS International |
+1:19.863 |
17. |
Ho-Pin Tung |
BCN Competicion |
+1 kör |
18. |
Nicolas körierre |
DAMS |
+1 kör |
19. |
Kazuki Nakajima |
DAMS |
+1 kör |
20. |
Borja Garcia |
Durango |
+1 kör |
21. |
Jason Tahinci |
FMS International |
+1 kör |
Kiestek:
Versenyző |
Csapat |
Kör |
Ricardo Risatti |
Trident Racing |
10. kör |
Javier Villa |
Racing Engineering |
9. kör |
Adrian Zaugg |
Arden International |
2. kör |
Alexandre Negrao |
Minardi Piquet Sports |
1. kör |
Marcos Martinez |
Racing Engineering |
0. kör |
Leggyorsabb kör: Adam Carroll, 1:31.595 (18. kör)
|