Pantano duplázott Monzában
Formula.hu 2008.10.14. 18:22
2006.09.10. Az olaszországi versenyhétvége mai napon megrendezett sprintfutamán ismét az olaszok kedvence, Giorgio Pantano haladt át elsőként a célvonalon.
Az FMS International olasz versenyzője a nyolcadik helyről vágott neki a futamnak, és szenzációs rajtolásának köszönhetően igen hamar az élre állt. A futam előtt már bajnokká avanzsált Lewis Hamilton sem panaszkodhatott a rajtját illetően, hiszen a hatodik helyről azonnal fel tudott jönni a második pozícióba. A GP2-es versenysorozat 2006-os idényének bajnoka egy futamgyőzelemmel szeretett volna búcsút inteni az idei évnek, de ezúttal be kellett érnie a dobogó második fokával.
A rajt alkalmával voltak olyanok, akik nem éppen az előzetes tervek szerint tudták megkezdeni a futamot. Ilyen volt többek között Franck Perera is, akinek autója egy pillanatra beragadt a rajtrácson, de később utána tudott eredni a többieknek. A pálya első kanyarja megtréfált néhány pilótát, akik közül néhányan a nagy tülekedésben össze is koccantak. Nem maradt ki ebből a kavalkádból Jose Maria Lopez, és Andrea Zuber sem, akiknek már az első kör végén be kellett menniük a boxba, hogy helyreállítsák az autókon keletkezett kisebb sérüléseket.
A mai nap eseményeihez az is hozzátartozik, hogy egy versenyző, nevezetesen Timo Glock sérülésére hivatkozva nem állt rajthoz.
A verseny most sem szűkölködött izgalmakban, hiszen többen kicsúsztak, és megpördültek a nagy igyekezetükben, illetve az előzési manővereik során. Nem volt ez alól kivétel az ifjú Nelson Piquet sem, de még maga Lewis Hamilton is kiszélesítette a pályát a Lesmo kanyarívnél.
A harmadik legeredményesebb versenyzőnek ezúttal a David Price Racing színeit képviselő Clivio Piccione bizonyult, aki a dobogó harmadik fokán ünnepelhette eredményét.
Pontszerző helyen ért célba továbbá az Arden Internationalt képviselő Nicolas Lapierre (4. hely), az első helyről elrajtolt Hiroki Yoshimoto (5. hely), és a bajnoki címért az idény során mindvégig keményen küzdő Nelson Piquet Jr (6. hely), aki a következő évre szóló F1-es szerződéssel a zsebében várja a folytatást.
GP2 - Versenyhétvége Monza - 2. verseny - 2006.09.10.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
1. |
G. Pantano |
FMS International |
32:08.597 |
2. |
L. Hamilton |
ART Grand Prix |
+0.411 |
3. |
C. Piccione |
DPR |
+14.075 |
4. |
N. Lapierre |
Arden International |
+21.206 |
5. |
H. Yoshimoto |
BCN Competicion |
+21.680 |
6. |
N. Piquet Jr. |
Piquet Sports |
+22.029 |
7. |
L. Filippi |
BCN Competicion |
+22.548 |
8. |
E. Viso |
iSport International |
+28.507 |
9. |
G. Bruni |
Trident Racing |
+43.967 |
10. |
F. Fauzy |
Super Nova International |
+44.845 |
11. |
A. Valles |
Campos Racing |
+45.523 |
12. |
V. Petrov |
DPR |
+45.781 |
13. |
J. Tahinci |
FMS International |
+61.274 |
14. |
L. di Grassi |
Durango |
+68.214 |
15. |
F. Perera |
DAMS |
+2 kör |
Kiestek:
Versenyző |
Csapat |
Kör |
J. M. Lopez |
Super Nova International |
17. kör |
A. Zuber |
Trident Racing |
17. kör |
F. Porteiro |
Campos Racing |
16. kör |
A. Premat |
ART Grand Prix |
15. kör |
S. Hernandez |
Durango |
12. kör |
A. Carroll |
Racing Engineering |
5. kör |
A. Negrao |
Piquet Sports |
4. kör |
F. Monfardini |
DAMS |
4. kör |
M. Ammermüller |
Arden International |
2. kör |
J. Villa |
Racing Engineering |
1. kör |
Leggyorsabb kör: L. Hamilton, 1:30.528 (17. kör)
|