Pantano győzött a hazai versenyén
Formula.hu 2008.10.14. 18:21
2006.09.09. Az olasz fiatalember remek szereplése mellett természetesen nagy érdeklődés övezte a bajnoki cím két nagy várományosának, Lewis Hamiltonnak és Nelson Piquet Jr-nak a küzdelmét.
Kettejük közül Piquet számára sikerült eredményesebben a szombati futam, hiszen megelőzve brit ellenfelét a második helyen ért célba. Mindezek mellett Hamilton sem üres kézzel zárta a mai napot, hiszen a harmadik helyezéssel együtt járó további hat ponttal gyarapította eddigi eredményeit.
A 4-dik helyen egy másik olasz versenyző, a BCN Competicion színeiben induló Luca Filippi végzett, aki a másik ART-os pilótát, Alexandre Premat-t taszította vissza az 5-dik pozícióra.
Pontszerző helyen ért még célba továbbá az Arden International versenyzője, Nicolas Lapierre (6. hely), a DPR-es Clivio Piccione (7. hely) és a másik BCN autóval pályára lépő Hiroki Yoshimoto (8. hely).
A holnapi napon rendezik meg az olaszországi versenyhétvége záró futamát, amely egyben a GP2 2006-os bajnokságának utolsó versenye lesz. A bajnoki pontverseny első két helyén álló pilóták, Piquet Jr. és Hamilton között mindössze 6 pont van a brit fiatalember javára. A konstruktőrök versenyében az ART Grand Prix vezeti a sort, és az 59 pontos előnyüket már aligha vehetik el tőlük.
A vasárnapi sprintfutamra helyi idő szerint 10:00-kor kerül majd sor, amikor a GP2 mezőnye teljesíteni fogja a 21 körös versenytávot.
GP2 - Versenyhétvége Monza - 1. verseny - 2006.09.09.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
1. |
G. Pantano |
FMS International |
51:31.171 |
2. |
N. Piquet Jr. |
Piquet Sports |
+5.054 |
3. |
L. Hamilton |
ART Grand Prix |
+6.887 |
4. |
L. Filippi |
BCN Competicion |
+28.630 |
5. |
A. Premat |
ART Grand Prix |
+32.882 |
6. |
N. Lapierre |
Arden International |
+39.285 |
7. |
C. Piccione |
DPR |
+40.656 |
8. |
H. Yoshimoto |
BCN Competicion |
+43.361 |
9. |
J. Villa |
Racing Engineering |
+57.004 |
10. |
L. di Grassi |
Durango |
+87.040 |
11. |
J. Tahinci |
FMS International |
+1 kör |
12. |
M. Ammermüller |
Arden International |
+1 kör |
13. |
S. Hernandez |
Durango |
+1 kör |
14. |
F. Fauzy |
Super Nova International |
+1 kör |
15. |
F. Perera |
DAMS |
+2 kör |
Kiestek:
Versenyző |
Csapat |
Kör |
J. M. Lopez |
Super Nova International |
19. kör |
V. Petrov |
DPR |
18. kör |
T. Glock |
iSport International |
17. kör |
A. Valles |
Campos Racing |
17. kör |
G. Bruni |
Trident Racing |
15. kör |
F. Monfardini |
DAMS |
15. kör |
A. Carroll |
Racing Engineering |
10. kör |
F. Porteiro |
Campos Racing |
8. kör |
E. Viso |
iSport International |
0. kör |
Leggyorsabb kör: G. Pantano, 1:30.976 (32. kör)
|