Piquet Jr: Jött, látott és (ismét) győzött
Formula.hu 2008.10.14. 18:18
2006.08.26. Nelson Piquet Jr. a mai napon sorrendben a harmadik futamgyőzelmét zsebelte be, amelyet megspékelt a futam leggyorsabb körével is.
A fiatal brazil versenyző az első rajtkockából vághatott neki a 34 körös futamnak, és tulajdonképpen a leintésig ki sem engedte kezéből a vezető szerepet. A második helyen a bajnoki tabella jelenlegi éllovasa, Lewis Hamilton végzett, aki Piquet mai győzelmének ellenére továbbra is tartja vezető helyét. A kettejük között lévő különbség azonban még jobban lecsökkent, egészen pontosan 6 pont választja el Piquet Jr-t a brit vetélytársától.
A harmadik legeredményesebb pilóta a másik ART Grand Prix színeiben pályára lépő Alexandre Premat volt, aki újabb pontokkal erősítette csapata, és saját maga idei mérlegét.
A konstruktőrök versenyében az ART Grand Prix és a Piquet Sports verseng az első helyezésért, de kettejük közül az ART 55 pontos előnyével igen masszívan őrzi jelenlegi vezető helyét.
Pontszerző helyen ért célba továbbá az iSport International versenyzője, Timo Glock (4. hely) és a Durango színeiben induló Lucas di Grassi (5. hely) is. A Racing Engineering és a Trident Racing is minden bizonnyal elégedett lehet, hiszen Adam Carroll és Andreas Zuber jóvoltából további pontokkal gyarapodtak. Piquet Jr. mellett csapattársa, Alexandre Negrao is kitett magáért, aki az 1 pontot jelentő 8-dik helyen zárta a mai napot.
A vasárnapi sprintfutamra helyi idő szerint 10:00-kor kerül majd sor, amikor a GP2 versenyzői 23 körön keresztül ismét összemérhetik erejüket.
GP2 - Versenyhétvége Isztambul - 1. verseny - 2006.08.26.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
1. |
N. Piquet Jr. |
Piquet Sports |
55:59.398 |
2. |
L. Hamilton |
ART Grand Prix |
+17.879 |
3. |
A. Premat |
ART Grand Prix |
+23.964 |
4. |
T. Glock |
iSport International |
+24.590 |
5. |
L. di Grassi |
Durango |
+36.882 |
6. |
A. Carroll |
Racing Engineering |
+41.706 |
7. |
A. Zuber |
Trident Racing |
+42.171 |
8. |
A. Negrao |
Piquet Sports |
+49.170 |
9. |
J. M. Lopez |
Super Nova International |
+56.946 |
10. |
L. Filippi |
BCN Competicion |
+63.677 |
11. |
S. Hernandez |
Durango |
+69.515 |
12. |
F. Perera |
DAMS |
+70.378 |
13. |
M. Ammermüller |
Arden International |
+72.278 |
14. |
N. Lapierre |
Arden International |
+72.427 |
15. |
J. Villa |
Racing Engineering |
+77.383 |
16. |
V. Petrov |
DPR |
+83.863 |
17. |
J. Tahinci |
FMS International |
+93.817 |
18. |
F. Monfardini |
DAMS |
+2 kör |
19. |
F. Porteiro |
Campos Racing |
+4 kör |
Kiestek:
Versenyző |
Csapat |
Kör |
H. Yoshimoto |
BCN Competicion |
27. kör |
G. Pantano |
FMS International |
13. kör |
C. Piccione |
DPR |
11. kör |
A. Valles |
Campos Racing |
9. kör |
E. Viso |
iSport International |
9. kör |
F. Fauzy |
Super Nova International |
8. kör |
G. Bruni |
Trident Racing |
6. kör |
Leggyorsabb kör: N. Piquet Jr, 1:36.334 (26. kör)
|